Már megint kattog az agyam. Egy olyan dolog miatt, ami hosszú hónapokkal ezelőtt történt. Sokat gondolkodtam, hogy mi az, amiben én hibáztam. Kirúgtak minket az első bölcsiből, és soha nem volt kétségem afelől, hogy kezdőként voltak dolgok, amit csinálhattunk volna másként, vagy éppen hatékonyabban. De szembesülni azzal a ténnyel, hogy anyukák, akikkel a gyermekem egy csoportba járt, komolyan elhitték azt, hogy Dávid az ő gyerekük rovására volt ott abban a 1,5 hónapban, amelyből a felét itthon töltötte, megint felnyitotta a sebeimet. Én komolyan azt hittem, hogy ezen már túltettem magamat, de nem így történt.

Most éppen dühös vagyok. Nem tudom, hogy ez a gyász hányadik fokozata, de remélem haladok valamifelé.

Ismeretlen érzésekkel van dolgom, mert sohasem foglalkoztam azzal ki mit mond vagy gondol rólam. De ha Dávidról van szó, egészen máshogyan működök. Anya vagyok. Ez érzékeny téma. :)

A kezdetek kezdetén azt gondoltam, hogy a pumpával és a szenzorral gyerekjáték lesz az egész, hiszen mennek automatikusan a dolgok. Nem kell majd szurkálni a gyereket, de ez nem így van.

Voltak megérzéseim, hogy terhesek vagyunk a számukra, de akkor nem foglalkoztam ezzel.

Először is nagyon fontos tisztázni, hogy könnyű félremagyarázni dolgokat velünk kapcsolatban. Főleg olyan embereknek, akiknek fogalmuk sincs a diabéteszről, vagy éppen arról, hogy az idegrendszeri éretlenség nem a diabétesz velejárója, és hogy Dávid temperamentumának sincs köze a diabéteszhez. Márpedig a legelső bölcsiben mindent a diabéteszre vezettek vissza. A diabétesz miatt akaratos a gyerek. A diabétesz miatt van benne akkora küzdőszellem, hogy eléri, amit akar (az óvónők figyelmét). A diabétesz miatt sír a bölcsödében.

A diabétesz kezeléséről inkább nem is beszélek. Szükség van arra, hogy az óvónők maguktól is hozzanak döntéseket, vagy legalábbis az általam leírt papír alapján járjanak el. Ebben nem voltak partnerek, így az is döcögősen ment. Tovább nehezítette a problémát, hogy csak egyszer sikerült 1,5 hetet oviba járnunk betegség nélkül. Ez teljesen megszokott a beszoktatás elején, de nagyban megnehezíti a beszoktatást.

Milyen érdekes, hogy a következő bölcsödében is ugyanez a három problémánk volt, azonban ott magát a diabéteszt jól kezelték. Minél több idő telik el a második bölcsödénk után, annál jobban látom a problémát. Ott is azt hitték, hogy a problémák egy része a diabéteszből fakad és a legrosszabb, hogy a gyerekemet sajnálták. Mit tesz egy okos gyerek, ha sajnálják? Kihasználja a helyzetet. Azt gondolom a legtöbb gyerek így működik. Erősen feszegette a határokat, amíg az óvónők meg nem hátráltak.

Ha nem lennék ilyen jól nevelt, akkor azt mondanám, mindkét bölcsi egy kaki. Azonban ez nem teljesen igaz. Valóban egyik sincs felkészülve olyan gyerekekre, akik kicsit is eltérnek az átlagostól. Vajon mi lehet az oka?

Aztán jött a harmadik bölcsi. Mi az, amivel ők többet tudnak, mint a többiek, hogy a gyermekem itt egy teljesen átlagos gyermek életét élheti? Pedig nincs montessori oktatás, nincs weboldaluk, nem foglalkoznak a marketinggel (a marketing az életem), nincsenek szép képek a facebookon a gyerekekről. Magyarul beszélnek hozzájuk és nem angolul, nem gitároznak nekik.

Ami azonban van: sok ének és hangszer itt is, nagyon sok mondókát tanulnak, van két különböző nagy udvaruk, van angol oktatás, úszás, elviszik őket játszótérre, játszóházba, vannak kézműves, készségfejlesztő, mozgásfejlesztő foglalkozások és van idősebb személyzet.

Tehát Dávid itt egy átlagos kissrác tud lenni, aki egy kicsit valóban kilóg a sorból, de mégsem kezelik őt másként. És ez benne a csodálatos! Vannak szabályok, következetesek a gyerekekkel, így a fiam is biztonságban érzi magát. Már a harmadik napon ott aludt ebben a bölcsiben.

Félek az ovitól. Nem attól félek, hogy a diabéteszt hogy fogják kezelni. Abban már van tapasztalatom, hogy jól együttműködjünk az óvónőkkel. Már az evéstől sem félek. Míg a második bölcsiben többször elhoztam úgy Dávidot, hogy csak a levest ette meg, majd itthon enni kért, addig a harmadik bölcsiben valahogyan elérték, hogy Dávid mindent megeszik, amit ott adnak neki. Sőt, ha éppen beteg, és azt mondom az ebédet a bölcsiből küldték, itthon is megeszi. Attól félek, az óvónők hogyan állnak majd ehhez az egészhez. Mert csak rajtuk múlik a dolog.

Kicsit azért elbizonytalanodtam. Akik azt kérdezik tőlünk, melyik oviba megyünk, vajon azért kérdezik, mert tényleg érdekli őket, vagy azért, hogy elkerüljenek minket?

Az elmúlt 10 hónapban fogytam 15 kilót. Éppen itt volt az ideje. Nem ment valami gyorsan, de így közel a 40-hez már tudom, hogy az a siker, ami tartós, az nem biztos, hogy gyors is. Ami viszont meglepő volt, hogy az elvesztett súlyt csak az első 7 kilóig figyeltem, a többi viszont éhezés nélkül tűnt el. Vagyis mondhatnám, hogy éhezés nélkül, de azért ez egy kis csúsztatás lenne. Sajnos, nem találtam fel azt a csodaszert, amiről szinte minden fogyni vágyó álmodik. Ilyen nincs.

A fogyás az egyszerű matematika. Ahhoz, hogy lefogyj, kevesebbet kell enned. Vagyis kevesebb kalóriát kell bevinned, mint amennyit a szervezeted felhasznál.  A kúra eleje tényleg nehéz és tényleg éhes leszel. De a jó hír az, hogy idővel (kb 2 hónap) átáll a szervezeted és aztán szinte észre sem veszed, hogy még mindig diétázol.

Az elején azt terveztem, hogy mindennek csak a felét eszem, amit addig ettem. A nasit teljesen megszüntettem és vacsorára csak salátával akartam jóllakni. Jujj, de nagyon éheztem. Legszívesebben a falat is megrágtam volna, de tényleg le kellett fogynom. Annyi kiló voltam, mint szülés előtt.

Aztán eljött egy pont, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább és mindjárt elkezdek falni. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy akkor csak egy tányér levest ettem.  És lássatok csodát, elmúlt az éhségem. Ekkor döbbentem rá, ahhoz, hogy lefogyjak, többet kell ennem.

Közeledtek a téli ünnepek és azt gondoltam, szüneteltetem kicsit a diétámat. Igyekszem csak a súlyomat tartani.

A legfontosabb szabály volt: semmi cukor. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ehettem cukormentes dolgokat, de csak mértékkel. Nem egy tepsi süteményt, de heti pár alkalommal akár két darab is belefért.

Vártam már, hogy elmúljon a karácsony és januártól újra nekiugorhassak a diétámnak. Az ünnepek alatt meg voltam győződve arról, hogy híztam. Aztán január elején ráálltam a mérlegre és az összes létező szemüveget felvettem, hogy biztosan jól látok-e. Fogytam négy kilót. Úristen, hogy lehet ez?

A válasz egyszerű. Már nem kívántam annyi ételt.

És innen csak egy lépés választott el attól, hogy a többi kilótól is megváljak szenvedés nélkül.

Most pedig itt állok a terhesség előtti testsúlyommal, csak éppen a testem nem olyan, mint a terhességem előtt. Nem a gyerekszülés változtatta meg, pusztán most zsír van rajtam izom helyett. Sebaj, mert már látom az alagút végét.

Most, hogy itt van a gyümölcsszezon, biztosan lassabban fog menni a fogyás, mert az eper, a cseresznye és a málna a gyengéim.  De létezik egyáltalán olyan desszert amit a diétám alatt is boldogan ehetek? Igen.

Nemrég bukkantam rá egy szuper édességre, ami most, hogy már lehet kapni friss gyümölcsöket, az egész család és az én kedvencem is lett. Nem csak azért mert finom, hanem mert akár öt perc alatt elkészíthető.

Hozzávalók 4 adaghoz:

• 250 ml zsírszegény tejföl
• 50 ml tejszín 
• édesítőszer ízlés szerint
• 25 dkg málna
• 12 db gullon keksz (vagy bármilyen édes keksz)

A tejfölt, a tejszínt és az édesítőszert keverd össze.

Készíts elő 4 poharat.

Tegyél az aljára pár szem málnát, aztán kanalazz rá a tejfölös tejszínből.

Morzsolj össze 3 db kekszet és szórd meg a habos málnát.

Újra tegyél pár kanállal a tejfölös tejszínből, majd a tetejére szórj málnát.

Tedd be a hűtőbe és 1 óra múlva már fogyaszthatjátok is.

Bármilyen gyümölccsel nagyon finom! Próbáld ki te is!

Szénhidráttartalom kb: 10-11 CH/pohár (nagyban függ attól mennyi gyümölcsöt teszel bele)

Elérkezett az idő, hogy kiválasszuk azt az óvodát, amely 3 évig lesz Dávid „otthona”.

Eddig ez tűnik az év legnehezebb feladatának, habár vár rám még néhány kihívás, de be kell vallanom, félek. Pedig nem mondhatjuk, hogy nem szereztem tapasztalatot az intézményekkel kapcsolatban az elmúlt 1 évben. Talán pont ezért van félelmem.

Az én gyerekem más, az én gyerekem „problémás” gyerek. Figyelni kell rá, törődni kell vele, időt kell rá fordítani. Pedig amikor belenézek Dávid szemébe, akkor én nem egy problémát látok, hanem egy gyereket. Tele kíváncsisággal, szenvedéllyel, élettel.

Magyarországon kb. 3500 diabéteszes gyermek él, és nem teljesen tisztázott a helyzetük az oktatásban. Miattuk nem lehet kevesebb gyermek egy állami óvoda csoportjában, hiszen nem SNI-sek. Őket úgy lehetne hívni, hogy sajátos figyelem igényű gyermekek. :) De nem hívják őket sehogyan. Az, hogy jobban figyeljenek rájuk, az a pedagógusok jóindulatára van bízva.

Szóval a jogi helyzet úgy néz ki, hogy a körzetes oviba fel kell venni őket, ugyanakkor sok múlik az óvónénik hozzáállásán. Mert ha félnek tőle, ha ódzkodnak tőle, nem fogunk tudni együtt dolgozni három évig.

Olyan helyet szeretnék a gyerekemnek találni, ahol nem „problémás” gyerek lesz, mert nem az. Az elmúlt időszak rossz választásai után, azt sem tudom mi alapján kellene eldöntenem, hogy melyik lenne jó, mert én nem választhatok úgy intézményt, mint más szülők. Nem vihetem olyan helyre a gyerekemet, ahol túljelentkezés van, mert nem vesznek fel minket. Nem választhatom az oktatásban, minőségben számunkra legjobbat, mert nem vesznek fel minket, vagy éppen elküldenek. Hiába lenne adott minden eszközünk hozzá, mégsem élhetek vele.

Ez számomra teljesen ismeretlen terület, így nem bonyolítom túl. Elsőként ott kezdünk, ahová tartozunk. Az Óbudai Ágoston Művészeti Óvodában.

Hogy mit mondanak, azt megtudhatjátok kedden 12 óra után, mert élőben jelentkezek be a facebook oldalon.

Hogy lehet-e tökéletes reform kalácsot sütni? Attól függ mit nevezünk tökéletesnek kalácsnak. Az enyémnek nincs fehér színe, de a legjobb amit eddig sütöttem.

Jó pár hónapja kerestem olyan kalács receptet, ami ízlik nekem, ízlik a páromnak és ízlik a gyereknek is. Olyat még nem sikerült sütnöm, ami mindenki számára jó lett volna, de most, most valami történt.

Például elhatároztam, hogy ez jó lesz, és így is történt. Azért ennyire nem egyszerű a dolog, de már tudtam mi az amire figyelni kell, milyen legyen a tészta állaga, és melyik összetevőből tegyek hozzá többet, vagy éppen kevesebbet.

Dávid nem volt partner az elkészítésében, csak az akadályozásában, ami pusztán azért történt, mert igényelte volna a 100% figyelmemet. Üzletet kötöttünk és végre nekikezdhettem a sütésnek.

Hozzávalók:

30 dkg teljeskiörlésű liszt

50gr búzsikér

150 gr fehérliszt

vanília örlemény

1 evőkanál negyedannyi

2 db tojássárga

1/2 kiskanál só

8 dkg margarin

2,5 dl tej

2,5 dkg élesztő

reszelt citromhéj

1 db tojás kenéshez

Elkészítés:

Egy nagy tálba tesszük a hozzávalókat és jól összegyúrjuk. A fehér lisztet érdemes átszitálni.  Duplájára kelesztjük.Ha megkelt egy lisztezett deszkára borítjuk, és 3 egyenlő részre osztjuk. 3-os fonással fonjuk össze. Videó itt. Lisztezzük meg mind a 3 darabot, így könnyebb vele dolgozni.
A tojást felverjük egy kis tálba. és megkenjük vele a kalácsunkat. Így hagyjuk fél órát kelni, pihenni. 30 percig sütjük 180 fokon. (alsó és felső sütés)

34 gr CH/100 gr kész kalácsban.

Jó étvágyat hozzá!

Nem volt könnyű számomra az iskolában, ahogyan a páromnak sem. Hosszú éveken keresztül szenvedtünk a rendszerben, mert nem éreztük a helyünket benne. Ez rossz útra terelt minket, korán elveszítettük az érdeklődésünket az iskola iránt, és ki tudja mi lett volna belőlünk, ha nem találkozunk egymással a 20-as éveink elején.

Már akkor Dávid oktatásán gondolkoztam, amikor még a pocakomban volt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű helyzete, tekintve, hogy minket választott szülőnek. A rendszerbe nehezen beilleszthető emberek vagyunk, ezért alaposan átgondolva a témát mindenképpen alternatív oktatásban gondolkoztunk, és a montessori szemlélet mellett kötöttünk ki. Akkor még nem gondoltam, hogy mindaz, amit akkor hittem mehet a kukába, mert a diabétesz felülír mindent. Elkezdtük a bölcsit, aztán eltanácsoltak minket. Nincs elég idejük a diabéteszre. Nagyon szíven ütött a dolog. Itt olvashatsz róla.
A következő bölcsinek nagyon hálás vagyok. Nagy szeretettel fogadtak minket, és az óvónéni remekül kezelte a diabéteszt. Decemberben az ő javaslatuk alapján mentünk el megnézetni Dávidot, mert úgy látták, esetlen a mozgása. Megállapították, hogy szinte az összes ősi reflexe megvan még, és az idegrendszere nem az elvárásoknak megfelelően fejlődik.

Januárban megtörtént a bölcsiben a féléves értékelés, ahol nagyon megijedtem. A gondozók elmondták, hogy Dávidot nem tudják megnyugtatni, ha sír, és folyamatosan igényli a figyelmet és legalább egy ember állandó figyelmét. Nem szereti, ha a többi gyerekekkel is foglalkozik a gondozó, és hangot is ad neki. Nem bírja a változást, nem kötik le a játékok, kivéve a hangszerek. Két éjszakán keresztül egy szemhunyásnyit sem aludtam éjszaka, mert folyamatosan gondolkoztam. Minden pillanatban arra gondoltam, hogy valami baj van, és nem tudom, mit tegyek. A harmadik napon kitaláltam, hogy megkeresek egy gyermekpszichológust, hogy segítsen tisztán látnom. Az egyik legjobb döntésem volt. Általa sikerült Dávidot még jobban megismernem. Ő azt mondta, nincs nagy baj, mindössze a gyermekem ingerkereső, élénk kíváncsi természet, aki ha nem kap elég ingert, akkor teremt magának.

Elváltunk a bölcsitől közös megegyezéssel, békében. Nem voltam csalódott, és főként nem haragudtam. Megpróbálták. Utólag már tudom, hogy Dávid és a bölcsi nem passzoltak egymáshoz. Mert bizony van ilyen, és ezt el kell fogadni. Sem velük sem velünk nincs gond, csak nem illünk egymáshoz.
Azért megkerestem még egy másik bölcsit, hogy egy utolsó esélyt adjak az intézményeknek, ami a szemlélete alapján jó lehetett volna és Dávid nem „szabályos” dolgait is úgy érezték, hogy kezelni tudják, de megijedtek a diabétesztől. Nem érveltem, nem győzködtem őket, elfáradtam. Ekkor elengedtem az erőlködést. Nekünk nem kell bölcsibe járnunk. Lezuhant a szívemről egy kő, és az alábbi megoldás született. Heti 2 nap bébiszitter, heti 3 nap nagymama.

Ez így ment egy hónapig, amikor is anyósom kitalálta, hogy szívesen elvinné Dávidot a majdnem szomszédos családi bölcsödébe hetente 1-2 alkalommal, hogy gyerekek között legyen. Mert azt tudtuk, hogy gyerekek között kellene lennie. Természetesen mindezt úgy, hogy anyósom ott maradna, és ő kezelné a diabétesszel felmerülő dolgokat. Megkerestem a bölcsit, és elmentem, hogy megbeszéljük a részleteket. Elmondtam, hogy mindezt azért kérjük így, mert nem várom el, hogy ekkora terhet tegyek rájuk.
A beszélgetés azonban más fordulatot vett, nyitottak voltak, és szívesen fogadták volna Dávidot. Nem volt veszítenivalóink, belecsaptunk Dávid beszoktatásába, heti 4 egész napra. Ennek már 3 hete. A bölcsis tapasztalataim külön bejegyzést érdemelnek, így majd egy következő alkalommal fejtem ki.

Mi az, amit tanultam ebből az egészből?

Idegrendszeri éretlenség
Ha azt látod a gyermekeden, hogy izgalmi állapotban ökölbe szorítja a kezét, lábujjhegyezik, 2,5 évesen még mindig sokszor kel éjszaka, és néha nekimegy tárgyaknak, illetve minden érdekli, de semmi sem, izgága, akkor mindenképpen érdemes megnézetni őt. Akkor is, ha a mozgásfejlődése felcserélődött. Talán szenzoros integrációs zavara van. Tornával és fejlesztő pedagógussal javítható ez az állapot, és minél korábban veszik észre, annál jobb. Én bízom benne, hogy az iskolában már nem fog gondot okozni. Mi a Step by Step terápiás központba Ayres terápiára járunk Sóti Krisztinához. Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek. Már 3 hónap után óriási fejlődést ért el Dávidnál.

Ha nem muszáj, ne kérj bélyeget
Van, amikor szükség van arra, hogy kimondják, hogy sajátos nevelési igényű egy gyermek, de ha nem muszáj és papír nélkül is tudjátok fejleszteni, akkor ne kérjetek róla írásos igazolást. Amennyiben később veszik észre, hogy valami máshogyan fejlődik, egyértelműen jobb, ha gyógypedagógus is foglalkozik a gyermekkel az iskolában, hogy a szintet tudja tartani.
Azonban minél hamarabb veszed észre a jeleket, hogy valami nem úgy működik a gyereknél, mint a többieknél, annál előbb el lehet kezdeni a fejlesztést. Ma olvastam például egy cikket arról, milyen nehezen diagnosztizálják a magasan működő asperger tünetcsoportot. Az édesanya azért nyilatkozott nagyon pozitívan, mert legalább már tudják, milyen területen kell fejlődnie az iskolás gyereknek.

Otthoni foglalkozások
Sosem figyeltem tudatosan az otthoni játékok céljára, mostanáig.
Például ha elkezdünk egy játékot közösen, végig játsszuk. Akkor is, ha közben másikba kezd bele.
Figyelek arra, hogy feladatokat adjak neki, dobd, ki a szemetet pakold össze a játékaidat, pakold be a mosógépbe a ruhákat és meg is jutalmazzam érte.
Amit meg tud csinálni egyedül, abban nem segítek. Ha kéri, hogy segítsek, akkor biztatom, hogy menni fog és igyekszem pontosabb instrukciókat adni.
Van pár játék, ami komolyabban érdekli, igyekszem úgy alakítani a körülményt, hogy egyedül játssza ezeket. Nem kell órákig, de ha 10 percig sikerül, azt már több mint elég. Mostanában számos olyan játékot szereztünk, ami a korának megfelelő ideig (10-15 perc) leköti.

Ne félj a gyermekpszichológustól
Éberen feküdtem éjszaka az ágyban, amikor azt éreztem egy nagy fekete lyukban vagyok. Kijáratot nem láttam, viszont valamerre el kellett indulnom. Nincs ennél rosszabb érzés. Ekkor döntöttem úgy, hogy felkeresek egy gyermekpszichológust, hogy segítsen nekem.

A bölcsek azt mondják, hogy a gyermeket nem abban kell erősíteni, amiben jó, hanem abban, amiben kevésbé az.
Ezzel óvatosan. Igenis figyelni kell arra miben jó a gyerek, és hagyni, hogy csinálja. Dávid hallása, muzikalitása, és nyelvérzéke kiváló. Ezért járunk sok zenés programra, és 1 hónapja már a Budai Magánzeneiskola foglalkozásaira is.

És a legfontosabb, legyél büszke a gyermekedre. Semmi másra nincs szüksége, csak a te támogatásodra. A hiba nem bennünk/benne van, hanem a világ nem alkalmazkodott megfelelően ezekhez a gyermekekhez. A sémák még mindig nem változtak, miközben a gyerekek teljesen mások lettek.