Elérkezett az idő, hogy kiválasszuk azt az óvodát, amely 3 évig lesz Dávid „otthona”.

Eddig ez tűnik az év legnehezebb feladatának, habár vár rám még néhány kihívás, de be kell vallanom, félek. Pedig nem mondhatjuk, hogy nem szereztem tapasztalatot az intézményekkel kapcsolatban az elmúlt 1 évben. Talán pont ezért van félelmem.

Az én gyerekem más, az én gyerekem „problémás” gyerek. Figyelni kell rá, törődni kell vele, időt kell rá fordítani. Pedig amikor belenézek Dávid szemébe, akkor én nem egy problémát látok, hanem egy gyereket. Tele kíváncsisággal, szenvedéllyel, élettel.

Magyarországon kb. 3500 diabéteszes gyermek él, és nem teljesen tisztázott a helyzetük az oktatásban. Miattuk nem lehet kevesebb gyermek egy állami óvoda csoportjában, hiszen nem SNI-sek. Őket úgy lehetne hívni, hogy sajátos figyelem igényű gyermekek. :) De nem hívják őket sehogyan. Az, hogy jobban figyeljenek rájuk, az a pedagógusok jóindulatára van bízva.

Szóval a jogi helyzet úgy néz ki, hogy a körzetes oviba fel kell venni őket, ugyanakkor sok múlik az óvónénik hozzáállásán. Mert ha félnek tőle, ha ódzkodnak tőle, nem fogunk tudni együtt dolgozni három évig.

Olyan helyet szeretnék a gyerekemnek találni, ahol nem „problémás” gyerek lesz, mert nem az. Az elmúlt időszak rossz választásai után, azt sem tudom mi alapján kellene eldöntenem, hogy melyik lenne jó, mert én nem választhatok úgy intézményt, mint más szülők. Nem vihetem olyan helyre a gyerekemet, ahol túljelentkezés van, mert nem vesznek fel minket. Nem választhatom az oktatásban, minőségben számunkra legjobbat, mert nem vesznek fel minket, vagy éppen elküldenek. Hiába lenne adott minden eszközünk hozzá, mégsem élhetek vele.

Ez számomra teljesen ismeretlen terület, így nem bonyolítom túl. Elsőként ott kezdünk, ahová tartozunk. Az Óbudai Ágoston Művészeti Óvodában.

Hogy mit mondanak, azt megtudhatjátok kedden 12 óra után, mert élőben jelentkezek be a facebook oldalon.