Nem is olyan régen kerültem szembe ezzel a kérdéssel, és elég sokat gondolkoztam rajta. Nekünk, akik 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket nevelünk, azt javasolják a szakemberek, hogy állapotként tekintsünk rá, és így is tanítsuk a gyereknek.

Szerintem ez azonban tévesen téves következtetésekhez vezethet, így a betegség a háttérbe húzódik.

Mert valljuk be, a diabétesz vagy ahogyan itthon nevezik 1-es típusú cukorbetegség, egy betegség.

• Súlyos szövődményekkel járhat
• Inzulin nélkül nem tud működni a szervezet
• Életveszélyes állapothoz vezethet

Nekem, és még sok-sok sorstársamnak, van egy visszatérő félelmünk, és biztos vagyok benne, hogy mindazoknak, akiknek az élete valamilyen gyógyszerhez van kötve, ugyanezt érezi.

Ha kitör egy háború, mi lenne az első cselekedeted, hova mennél először?

Az én válaszom az, hogy egy gyógyszertárba, hogy minél több tűt és inzulint szerezzek. Persze nyereségvágyból is eszedbe juthat ez a gondolat, de ettől most tekintsünk el. J

Egyszó mint száz, szükség van arra a „gyógyszerre”, amin a gyerekem élete múlik.

Ezzel a gondolattal legalább hetente 3-4 alkalommal eljátszok, hogyan hajtanám végre, és mi az, amit képes lennék megtenni érte.

De akkor miért mondják, hogy ez csak egy állapot?

Azért, mert a megfelelően kezelt diabétesszel élő ember jó állapotban van. És a célunk, hogy ezt az állapotot fenntartsuk.

De sajnos az állapot nem csak jó lehet.

A közvetlen környezetemben két felnőtt ember sem volt képes elfogadni azt, hogy ez a betegség, akár halálos is lehet, vagy súlyos szövődményekkel járhat. Az egyiküket 1-es típusú diabétesszel diagnosztizálták felnőtt korban. Nem akart tudomást venni róla, és olyan súlyos állapotba került, amely visszavonhatatlan következményekkel járt. A másik idősebb férfinál 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak, és nem volt hajlandó elfogadni, hogy változtatni kell addigi életén, és komolyan venni a betegséget. A folyamatos rossz állapota rövid idő alatt szövődményekhez vezetett.

Mostanában, ahogyan nő Dávid, egyre többet gondolkozok azon, mekkora felelősség is, hogy mindazt, amit én tudok/teszek a diabétesszel, megfelelően adjam át neki. Egyre közelebb van az idő, hogy belekezdjünk a tanulásba. Hogy lassan adjak neki bizonyos feladatokat. Nemsokára 4 éves lesz. Az érettsége elérte azt a kort, hogy megtanuljuk a számokat, és megtanuljuk, hogy melyik szám az alacsony cukor, melyik a jó, és melyik a magas. Hosszú az út, ami még előttünk áll, és néha fogalmam sincs arról, hogy jól csinálom-e. Ez majd csak később derül ki.

Van éleményed? Írd meg hozzászólásban.