Újra nekifutok a diétának, mert még -5 kg van az álomsúlyomig, amit májusig el kell érnem. Tökéletes az alkalom, hogy még a cseresznye szezon kezdete előtt sikerüljön. Anyósomék kertjében áll egy óriási nagy cseresznyefa, és nem akarok kimaradni a jóból. 

Ennek első lépése, hogy felállítsam a már jól bevált szabályokat.

1. Reggelizd a felét annak, amit korábban ettél
2. Ha nagyon korog a gyomrod, dobj be egy almát ebéd előtt
3. Ebédre csak zöldség némi hússal
4. Amikor már azt érzed, hogy éhen akarsz halni, akkor egy müzli szelet sok vízzel
5. Vacsorázz salátát

Egyébként én mindig éhes vagyok. Akkor is éhes vagyok, ha sokat eszem. Szóval a kérdés mindig az, mennyire vagyok éhes. :)

Tavaly megvásároltam Török Eszter első könyvét (is), amiben van egy müzli recept. Azonban számomra elég sok egzotikus dolog van benne (tönkölypehely, árpapehely), amit én mindig elfelejtettem beszerezni, ezért csináltam belőle egy jól bevált saját receptet, amiben a hozzávalókat és az ízeket mindig kedvemre váltogatom.

A tegnap elkészült müzli receptjét, pedig nagy örömmel osztom meg veletek. Az egyetlen időigényes dolog rajta, hogy sokáig kell sütni. Szóval, ha otthon vagy legalább 1,5 órát, akkor ess neki bátran. Ebből kb 20 perc az elkészítése idő. A többi idő alatt csak sül.

Maga a müzli szelet nem ropogós, nekem éppen ez ízlik benne a legjobban. Szóval, ha ropogós müzli szeletre vágysz, ne ezt csináld.

Hozzávalók: 

• 300 gr nagyszemű zabpehely
• 40 gr margarin
• 1,5 dl víz
• 2 tojás
• 200 gr darált vagy őrölt magkeverék (mandula, kesudió, mogyoró)
• 3 db Sió Vitatigris gyümölcspüré hozzáadott cukor nélkül (ez kiváltható 250 gr házi gyümölcspürével)
• 45 gr negyedannyi édesítőszer
• 2 tk mézessütemény fűszerkeverék
• Bátran lehet beletenni igény esetén kb 50gr  szárított vörösáfonyát is, nekem most nem volt itthon 

A hozzávalókat összegyúrjuk masszává. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, és ráöntjük a masszát. Eligazítjuk, és már mehet is a sütőbe. 160 fokon 1 óráig sütjük.

Miután megsült, fel lehet vágni, és akár be is lehet csomagolni, amit magaddal tudsz vinni.

CH tartalom: 100gr/26 Ch

Külön öröm, hogy eddig Dávid nem szívesen ette meg. Ma reggel viszont, amikor mindenre nemet mondott, amit soroltam, egyszer csak kitalálta, hogy ebből kér. A vércukor szempontjából a reggel mindig kényes pont, ez viszont meg sem mozdította.

Jó étvágyat hozzá!

Nem is olyan régen kerültem szembe ezzel a kérdéssel, és elég sokat gondolkoztam rajta. Nekünk, akik 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket nevelünk, azt javasolják a szakemberek, hogy állapotként tekintsünk rá, és így is tanítsuk a gyereknek.

Szerintem ez azonban tévesen téves következtetésekhez vezethet, így a betegség a háttérbe húzódik.

Mert valljuk be, a diabétesz vagy ahogyan itthon nevezik 1-es típusú cukorbetegség, egy betegség.

• Súlyos szövődményekkel járhat
• Inzulin nélkül nem tud működni a szervezet
• Életveszélyes állapothoz vezethet

Nekem, és még sok-sok sorstársamnak, van egy visszatérő félelmünk, és biztos vagyok benne, hogy mindazoknak, akiknek az élete valamilyen gyógyszerhez van kötve, ugyanezt érezi.

Ha kitör egy háború, mi lenne az első cselekedeted, hova mennél először?

Az én válaszom az, hogy egy gyógyszertárba, hogy minél több tűt és inzulint szerezzek. Persze nyereségvágyból is eszedbe juthat ez a gondolat, de ettől most tekintsünk el. J

Egyszó mint száz, szükség van arra a „gyógyszerre”, amin a gyerekem élete múlik.

Ezzel a gondolattal legalább hetente 3-4 alkalommal eljátszok, hogyan hajtanám végre, és mi az, amit képes lennék megtenni érte.

De akkor miért mondják, hogy ez csak egy állapot?

Azért, mert a megfelelően kezelt diabétesszel élő ember jó állapotban van. És a célunk, hogy ezt az állapotot fenntartsuk.

De sajnos az állapot nem csak jó lehet.

A közvetlen környezetemben két felnőtt ember sem volt képes elfogadni azt, hogy ez a betegség, akár halálos is lehet, vagy súlyos szövődményekkel járhat. Az egyiküket 1-es típusú diabétesszel diagnosztizálták felnőtt korban. Nem akart tudomást venni róla, és olyan súlyos állapotba került, amely visszavonhatatlan következményekkel járt. A másik idősebb férfinál 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak, és nem volt hajlandó elfogadni, hogy változtatni kell addigi életén, és komolyan venni a betegséget. A folyamatos rossz állapota rövid idő alatt szövődményekhez vezetett.

Mostanában, ahogyan nő Dávid, egyre többet gondolkozok azon, mekkora felelősség is, hogy mindazt, amit én tudok/teszek a diabétesszel, megfelelően adjam át neki. Egyre közelebb van az idő, hogy belekezdjünk a tanulásba. Hogy lassan adjak neki bizonyos feladatokat. Nemsokára 4 éves lesz. Az érettsége elérte azt a kort, hogy megtanuljuk a számokat, és megtanuljuk, hogy melyik szám az alacsony cukor, melyik a jó, és melyik a magas. Hosszú az út, ami még előttünk áll, és néha fogalmam sincs arról, hogy jól csinálom-e. Ez majd csak később derül ki.

Van éleményed? Írd meg hozzászólásban.

Az óvoda. Az intézmény, ahová a gyermekünk legalább 3 évet jár.

Dávid 3 éves. 1 éves korábban diagnosztizálták 1-es típusú cukorbetegséggel.

Ez az élete. Tudja, hogy neki más ételt adnak, mint a többieknek. Elfogadja, ha nem ehet a többiekkel. Tudja, hogy ha a kezébe adnak egy szőlőcukrot, azt meg kell ennie. Tudja, hogy mindent ételt meg kell ennie, amit adnak neki. Tudja, ha alvás közben  a szája elé tesznek egy szívószálat, akkor abból innia kell. Tudja, hogy meg kell állnia, és nyugton kell maradnia, amíg az inzulinpumpáját nyomkodják.Tudja, hogy megszúrom 2 naponta, mert ezen keresztül jut inzulin a szervezetébe. Tudja, hogy ha mozog közben, esetleg bevérzik, és újat kell szúrni, ezért nem mozdul. Tudja, hogy nem ehet, ha azt mondom most magas a vércukra, és várunk egy kicsit.

Tudja, és nem ellenkezik.

Sokkal többet tud, mint egy „átlagos” 3 éves.

Mégis, Dávidtól félnek a pedagógusok és elutasítják őt.

Dávid kezelését illetően a hazánkban elérhető legmodernebb technológiával rendelkezünk.

Inzulinpumpát használunk, amibe be kell írni az elfogyasztott étel szénhidráttartalmát. A szenzornak köszönhetően folyamatosan látjuk Dávid vércukor értékét, és a készülék jelez (csipog), ha alacsony vagy éppen magas a vércukor. Én is, és Dávid édesapja is látjuk a vércukrát bárhol legyünk is, így proaktívak tudunk lenni, és azonnal tudunk üzenni mit kell csinálni.

Mit kell tenni?

• A pumpa riasztásokat leokézni (alacsony vagy magas)
• Ha alacsony, akkor szőlőcukrot és kekszet adunk neki
• Ha magas, a pumpán keresztül adunk plusz inzulint
• Étkezés előtt be kell adni az étel szénhidtráttartalmát (mindig ugyanaz)

Ezek egyébként komoly feladatok, amelyek tényleg plusz figyelmet igényelnek.

Kifogások, amellyel a pedagógusok élnek:

• Nem vagyok egészségügyi szakember
• 25 gyerek mellett erre nincs idő
• Ez túl nagy stresszel jár (ez volt a legőszintébb eddig)
• Erre nem tudunk figyelni
• Nem tudom a felelősséget vállalni érte
• Nem kötelességem ezt megtenni
• Nincs hozzá képesítésem

Jelenleg kb 4000 (nem pontos szám) 1-es típusú diabétesszel élő gyerek él hazánkban. Felmerül a kérdés, hogy miért működik a dolog, 25-30 fős csoportokban? Miért tudnak bizonyos helyeken erre figyelni? Miért vállalják el, mi ösztönzi őket erre? És vajon milyen az élet egy diabéteszes gyermekkel az óvodacsoportban? 

A következő időkben meglátogatok pár olyan csoportot, ahol jól működik a gyerek integrálása az óvodába, és megkérdezem az óvónéniktől vajon mi lehet a titok?

Ha képben akarsz lenni az 1-es típusú diabétesszel, nézd meg a MentaPro Alapítvány kisfilmjét.

Már megint kattog az agyam. Egy olyan dolog miatt, ami hosszú hónapokkal ezelőtt történt. Sokat gondolkodtam, hogy mi az, amiben én hibáztam. Kirúgtak minket az első bölcsiből, és soha nem volt kétségem afelől, hogy kezdőként voltak dolgok, amit csinálhattunk volna másként, vagy éppen hatékonyabban. De szembesülni azzal a ténnyel, hogy anyukák, akikkel a gyermekem egy csoportba járt, komolyan elhitték azt, hogy Dávid az ő gyerekük rovására volt ott abban a 1,5 hónapban, amelyből a felét itthon töltötte, megint felnyitotta a sebeimet. Én komolyan azt hittem, hogy ezen már túltettem magamat, de nem így történt.

Most éppen dühös vagyok. Nem tudom, hogy ez a gyász hányadik fokozata, de remélem haladok valamifelé.

Ismeretlen érzésekkel van dolgom, mert sohasem foglalkoztam azzal ki mit mond vagy gondol rólam. De ha Dávidról van szó, egészen máshogyan működök. Anya vagyok. Ez érzékeny téma. :)

A kezdetek kezdetén azt gondoltam, hogy a pumpával és a szenzorral gyerekjáték lesz az egész, hiszen mennek automatikusan a dolgok. Nem kell majd szurkálni a gyereket, de ez nem így van.

Voltak megérzéseim, hogy terhesek vagyunk a számukra, de akkor nem foglalkoztam ezzel.

Először is nagyon fontos tisztázni, hogy könnyű félremagyarázni dolgokat velünk kapcsolatban. Főleg olyan embereknek, akiknek fogalmuk sincs a diabéteszről, vagy éppen arról, hogy az idegrendszeri éretlenség nem a diabétesz velejárója, és hogy Dávid temperamentumának sincs köze a diabéteszhez. Márpedig a legelső bölcsiben mindent a diabéteszre vezettek vissza. A diabétesz miatt akaratos a gyerek. A diabétesz miatt van benne akkora küzdőszellem, hogy eléri, amit akar (az óvónők figyelmét). A diabétesz miatt sír a bölcsödében.

A diabétesz kezeléséről inkább nem is beszélek. Szükség van arra, hogy az óvónők maguktól is hozzanak döntéseket, vagy legalábbis az általam leírt papír alapján járjanak el. Ebben nem voltak partnerek, így az is döcögősen ment. Tovább nehezítette a problémát, hogy csak egyszer sikerült 1,5 hetet oviba járnunk betegség nélkül. Ez teljesen megszokott a beszoktatás elején, de nagyban megnehezíti a beszoktatást.

Milyen érdekes, hogy a következő bölcsödében is ugyanez a három problémánk volt, azonban ott magát a diabéteszt jól kezelték. Minél több idő telik el a második bölcsödénk után, annál jobban látom a problémát. Ott is azt hitték, hogy a problémák egy része a diabéteszből fakad és a legrosszabb, hogy a gyerekemet sajnálták. Mit tesz egy okos gyerek, ha sajnálják? Kihasználja a helyzetet. Azt gondolom a legtöbb gyerek így működik. Erősen feszegette a határokat, amíg az óvónők meg nem hátráltak.

Ha nem lennék ilyen jól nevelt, akkor azt mondanám, mindkét bölcsi egy kaki. Azonban ez nem teljesen igaz. Valóban egyik sincs felkészülve olyan gyerekekre, akik kicsit is eltérnek az átlagostól. Vajon mi lehet az oka?

Aztán jött a harmadik bölcsi. Mi az, amivel ők többet tudnak, mint a többiek, hogy a gyermekem itt egy teljesen átlagos gyermek életét élheti? Pedig nincs montessori oktatás, nincs weboldaluk, nem foglalkoznak a marketinggel (a marketing az életem), nincsenek szép képek a facebookon a gyerekekről. Magyarul beszélnek hozzájuk és nem angolul, nem gitároznak nekik.

Ami azonban van: sok ének és hangszer itt is, nagyon sok mondókát tanulnak, van két különböző nagy udvaruk, van angol oktatás, úszás, elviszik őket játszótérre, játszóházba, vannak kézműves, készségfejlesztő, mozgásfejlesztő foglalkozások és van idősebb személyzet.

Tehát Dávid itt egy átlagos kissrác tud lenni, aki egy kicsit valóban kilóg a sorból, de mégsem kezelik őt másként. És ez benne a csodálatos! Vannak szabályok, következetesek a gyerekekkel, így a fiam is biztonságban érzi magát. Már a harmadik napon ott aludt ebben a bölcsiben.

Félek az ovitól. Nem attól félek, hogy a diabéteszt hogy fogják kezelni. Abban már van tapasztalatom, hogy jól együttműködjünk az óvónőkkel. Már az evéstől sem félek. Míg a második bölcsiben többször elhoztam úgy Dávidot, hogy csak a levest ette meg, majd itthon enni kért, addig a harmadik bölcsiben valahogyan elérték, hogy Dávid mindent megeszik, amit ott adnak neki. Sőt, ha éppen beteg, és azt mondom az ebédet a bölcsiből küldték, itthon is megeszi. Attól félek, az óvónők hogyan állnak majd ehhez az egészhez. Mert csak rajtuk múlik a dolog.

Kicsit azért elbizonytalanodtam. Akik azt kérdezik tőlünk, melyik oviba megyünk, vajon azért kérdezik, mert tényleg érdekli őket, vagy azért, hogy elkerüljenek minket?

Az elmúlt 10 hónapban fogytam 15 kilót. Éppen itt volt az ideje. Nem ment valami gyorsan, de így közel a 40-hez már tudom, hogy az a siker, ami tartós, az nem biztos, hogy gyors is. Ami viszont meglepő volt, hogy az elvesztett súlyt csak az első 7 kilóig figyeltem, a többi viszont éhezés nélkül tűnt el. Vagyis mondhatnám, hogy éhezés nélkül, de azért ez egy kis csúsztatás lenne. Sajnos, nem találtam fel azt a csodaszert, amiről szinte minden fogyni vágyó álmodik. Ilyen nincs.

A fogyás az egyszerű matematika. Ahhoz, hogy lefogyj, kevesebbet kell enned. Vagyis kevesebb kalóriát kell bevinned, mint amennyit a szervezeted felhasznál.  A kúra eleje tényleg nehéz és tényleg éhes leszel. De a jó hír az, hogy idővel (kb 2 hónap) átáll a szervezeted és aztán szinte észre sem veszed, hogy még mindig diétázol.

Az elején azt terveztem, hogy mindennek csak a felét eszem, amit addig ettem. A nasit teljesen megszüntettem és vacsorára csak salátával akartam jóllakni. Jujj, de nagyon éheztem. Legszívesebben a falat is megrágtam volna, de tényleg le kellett fogynom. Annyi kiló voltam, mint szülés előtt.

Aztán eljött egy pont, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább és mindjárt elkezdek falni. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy akkor csak egy tányér levest ettem.  És lássatok csodát, elmúlt az éhségem. Ekkor döbbentem rá, ahhoz, hogy lefogyjak, többet kell ennem.

Közeledtek a téli ünnepek és azt gondoltam, szüneteltetem kicsit a diétámat. Igyekszem csak a súlyomat tartani.

A legfontosabb szabály volt: semmi cukor. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ehettem cukormentes dolgokat, de csak mértékkel. Nem egy tepsi süteményt, de heti pár alkalommal akár két darab is belefért.

Vártam már, hogy elmúljon a karácsony és januártól újra nekiugorhassak a diétámnak. Az ünnepek alatt meg voltam győződve arról, hogy híztam. Aztán január elején ráálltam a mérlegre és az összes létező szemüveget felvettem, hogy biztosan jól látok-e. Fogytam négy kilót. Úristen, hogy lehet ez?

A válasz egyszerű. Már nem kívántam annyi ételt.

És innen csak egy lépés választott el attól, hogy a többi kilótól is megváljak szenvedés nélkül.

Most pedig itt állok a terhesség előtti testsúlyommal, csak éppen a testem nem olyan, mint a terhességem előtt. Nem a gyerekszülés változtatta meg, pusztán most zsír van rajtam izom helyett. Sebaj, mert már látom az alagút végét.

Most, hogy itt van a gyümölcsszezon, biztosan lassabban fog menni a fogyás, mert az eper, a cseresznye és a málna a gyengéim.  De létezik egyáltalán olyan desszert amit a diétám alatt is boldogan ehetek? Igen.

Nemrég bukkantam rá egy szuper édességre, ami most, hogy már lehet kapni friss gyümölcsöket, az egész család és az én kedvencem is lett. Nem csak azért mert finom, hanem mert akár öt perc alatt elkészíthető.

Hozzávalók 4 adaghoz:

• 250 ml zsírszegény tejföl
• 50 ml tejszín 
• édesítőszer ízlés szerint
• 25 dkg málna
• 12 db gullon keksz (vagy bármilyen édes keksz)

A tejfölt, a tejszínt és az édesítőszert keverd össze.

Készíts elő 4 poharat.

Tegyél az aljára pár szem málnát, aztán kanalazz rá a tejfölös tejszínből.

Morzsolj össze 3 db kekszet és szórd meg a habos málnát.

Újra tegyél pár kanállal a tejfölös tejszínből, majd a tetejére szórj málnát.

Tedd be a hűtőbe és 1 óra múlva már fogyaszthatjátok is.

Bármilyen gyümölccsel nagyon finom! Próbáld ki te is!

Szénhidráttartalom kb: 10-11 CH/pohár (nagyban függ attól mennyi gyümölcsöt teszel bele)