Csiribú ... csiribá ...

Visszatekerem az idő kerekét. Visszautazok az időben. Egy bizonyos helyre, egy bizonyos érzéshez. Az első pillanathoz amikor megláttam őt. Igen, előttem van, látom. Most ott vagyok, tudom, mit érzek, mit gondolok.

Ja, az égvilágon semmit. Mert túl jó volt az a buli is. Alig vártam már, hogy végre újra a zenére koncentráljak, és hogy senki ne szóljon hozzám. Akkoriban ugyanis nem beszélgetni jártam a bulikba, hanem táncolni. Őrjöngeni.

Ő volt az aktuális DJ, a keverőpult mögött állt. Én azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák ezt azt az egész DJ dolgot. Csak a zenéjét éreztem. De azt nagyon.

Mindezek ellenére egyszerűen nem voltunk egymás esetei. Látszólag.

Egyre többször összefutottam vele. De egy nagyszájú, kopasz majomnak gondoltam. Ő pedig semminek nem gondolt. Átnézett rajtam, hiszen minden nap más és más csajt vihetett haza.

Akkor léptem ki egy kapcsolatból és végre szingli voltam. Nagyon élveztem. Nem akartam új kapcsolatot, sem szerelmet, sem semmit.

Aztán, mint a filmeken ... az egyik buli után nálam kötöttünk ki. Aznap sokat beszélgettünk. Számítottunk a barátainkra is, mert ők is bejelentkeztek, hogy buliznának, de szép lassan mindenki elfogyott körülöttünk. Ketten maradtunk. Mondtam neki, én nem szeretném, hogy hírbe hozzanak minket, ezért külön-külön távozzunk.

Persze, mindenről Tolkien tehet!

Sokat beszélgettünk. Mindenről. Sok témánk volt. Aztán meglátta a Tolkien könyveimet a könyvespolcon, és ott valami elkezdődött. Kiderült, hogy mindketten rajongók vagyunk. Még sosem találkoztam addig olyan pasival, aki annyira szerette volna a fantasyt és sci-fit, mint én. Ja, és sokkal jártasabb volt ebben a támában, mint én.

Ott kezdődött minden. A heves tiltakozással a szerelem ellen. Aztán a nagy pofára eséssel, hogy ezeknek a történéseknek az irányítását már rég kivették a kezemből. Letaglózott, amikor rájöttem, hogy mégis ő az, akiről egész életemben álmodoztam. Csak hát álmomban sosem láttam az arcát.

Akkoriban azt hittük, felnőttek és érettek vagyunk. 23 évesen! De még rengeteg dolog állt előttünk. Például a közös jövőnk, ami sosem volt kétséges számunkra. Az dolgok ezután már szinte maguktól történetek.

Rengeteg problémánk volt a másikkal. Nagyon különböztünk egymástól. Mindent meg kellett oldanunk, és a szerelem mindenen átsegített. Feltétel nélkül adtuk át magunkat egymásnak.

Aztán megszületett a mi.

Emlékszem az sem ment könnyen. Túl gyorsak és túl szenvedélyesek voltunk mindketten. Hosszú éveken át kellett tanulnuk egymást.

Most is itt van előttem a kép, amikor letérdelt elém és megkérte a kezem. Hihetetlen volt! Szinte megszólalni sem tudtam. Aztán egyszer csak megtörte a csendet és azt mondta: mondj már valamit, mert töri a kő a térdemet!

Igent mondtam.

Életem legjobb döntése volt. Emlékszem arra, mikor ott álltunk izgatottan, és egymás kezét szorítottuk . És arra is, mikor megpecsételtük egymásnak tett fogadalmunkat.

Kívánok neked boldog 10. házassági évfordulót, drága férjem!

Köszönök neked minden veled együtt töltött pillanatot!

Míg Dávid meg nem született eszemben sem volt a Balatonon nyaralni! Hisz annyi csodás hely van a világon, amit még látnom kell. És már úgyis annyiszor voltam ott gyerekkoromban. Mint a legtöbben közülünk.

De most úgy alakult, hogy pár napot hármasban tölthetünk el Balatonkenesén. Feri, Dávid meg én. Aztán még pár napot a nagyszülőkkel Balatonmáriafürdőn. Jupijééé!

Viszont a tátrai kirándulás tapasztalati után kicsit megijedtem. Mit adok majd a gyerekemnek enni? Kezdtem kétségbe esni. De hamar megjött a segítség tőlem sokkal tapasztalatabb anyukák személyében. Szinte kérdés nélkül mondták a jobbnál jobb tanácsaikat. Most már mindent tudok arról, milyen ételekkel készüljek,  ha külföldre vagy belföldre megyek nyaralni.

Mi most szállodában vagyunk félpanziós ellátással. Itt az sajnos nem jöhet szóba, hogy gyorsan főzök valamit. Vannak anyukák, akik éppen ezért inkább az apartmanra szavaznak. Mármint a konyha miatt. De én azt mondom, ha megteheted, nyaralj szállodában. Így sokkal kényelmesebb. És biztos van megoldás a problémás esetekre is. Hát persze, hogy van.

A megkérdezettek anyukák közül abban mindenki egyetértett, hogy a kisétkezésekre (tízórai és uzsonna) vásároljunk be még otthon. Gulllon keksz, rágcsa és minden olyan, amit megehet a gyerkőc. Elmentem a DM-be. A kosár hamar tele lett: kölesgolyó, kekszek, cukormenetes gyümölcsszeletek, ropi. A biztonság kedvéért az útra frissen sütött pogácsát is vittünk magunkkal. Ez tehát kipipálva.

Reggeli. Az előző utazások tapasztalata alapján: kell valamilyen korpás, rozsos, teljes kiőrlésű pékáru. Aztán majd meglátjuk, melyik milyen hatással van a cukorszintre. Ezenkívül bepakoltam még túrót és banánt. A banános túró Dávidnál szinte mindent étkezési problémát megold, és sokszor bevethető.

Ebéd és vacsora. Az édesanyák további tanácsa: vigyünk magunkkal köretet. Olyat, ami jó a gyerekünknek (édesburi, bulgur, durum tészta). Ezeknek könnyen meghatározzuk a szénhidrát (CH) tartalmát, és bármivel tudjuk tálalni . Zseniális ötlet, soha nem jutott volna eszembe! Ez az összes problémánkat megoldja. Persze, ha szükséges, délben a sült krumpli is bevethető.

Én a biztonságra törekszem, így hoztunk magunkkal egy kevés hazait is lefagyasztva. Kiolvasztom, melegítem és kész az ebéd. De erre csak akkor van szükség, ha éppen nem ülünk be sehová. Végülis megtehetjük, félpanziós ellátásban vagyunk.

Szóval, vidáman, gondtalanul töltjük itt napjainkat! És végre tökéletes vércukor értékekkel! Azt kell mondjam, minden tökéletes. Habár be kell vallanom, a nyaralás elég fárasztó egy kétévessel. Valahogy rosszul van felosztva az energiaszintünk. Az enyém véges, az övé meg végtelen.

Nem baj. Holnaptól nyaralunk! Megérkeznek a nagyszülők és átveszik az irányítást. De jöjjön, aminek jönnie kell. Pont ránk fér egy kis pihenés!

Minden évben elugrunk a barátainkkal egy hosszú hétvégére a Magas Tátrába. Hogy összejöjjön a csapat, hogy kiengedjük a gőzt, és hogy elfelejtsük végre a problémáinkat. Legalábbis nekem ezt jelenti ez a pár nap. 
Ahogy visszagondolok, úgy 6 éve kezdődött el ez a túrasorozat. A legelső kaland mindent meghatározott. Imádtam benne lenni. Hosszan sétálni és közben gondolkodni világmegváltó dolgaimról. A magas csúcsok közt eltörpülni látszanak problémáim. Hamar rájövök arra, hogy minden probléma olyan jelentéktelen, és igazából nem is számít. Mire lennék képes egy magasabb hegyen? 

Ha jól emlékszem, Dávid 11 hónapos volt az első túráján. Akkor még izgultam, pedig nem is tudtunk róla, hogy diabos. Izgultam, hogy hol pelenkázom, hogyan szoptatom, mi lesz ha le akar jönni a hátamról … Aztán akció közben mindig minden megoldódott. És nem is olyan sok idő múlva már a diabétesz is velünk tartott a kirándulásra, de ez sem vehette el a kedvünket. 
A felkészülés és bepakolás állandó macera. Hogy ne felejtsünk ki semmit, és mindenből pakoljunk  eleget.  

A mi rövidített listánk:

• vércukormérő
• pumpa
• szenzor
• tesztcsík
• inzulin

Gyönyörű időnk volt.

A hegygerincen Dávid is túrázott. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokat tud majd a saját lábán menni, mert általában a karomban jobban érzi magát. Azonban most megtörtént a csoda. És remélem, ez a csoda állandósul majd.
A csapat évről évre bővül. Az idén azt hiszem, 14-en indultunk útnak. Ketten már nagyon jól ismerik a terepet, így mindig ők tervezik az útvonalat. Minden esetben két út van előttünk: egy rövidebb és egy hosszabb. Mi mindig a rövidebbet választjuk! Egy 12 kg-os gyerekkel a hátadon te is így tennél! Idén már a térd és boka izületeim is megérezték a kirándulást, de ez nem szegheti a kedvem! Továbbra is lelkes rajongó vagyok. 

Pár napot eltöltöttünk Aggtelken is. Kipihentünk a túra fáradalmait. Aggtelek az egyik kedvenc. Jósvafő a másik. A párom apukája onnan származik, így összekötöttük a kirándulást egy rokonlátogatással. Olyan keveset látjuk őket, és nem túl nagy a család. 

Dávid persze most is feladta a leckét nekünk. A Müllerben kapható az 1-3 éves gyerekeknek való egytálétel, amiket ő is ehet. És ezeken fel van tüntetve a szénhidtráttartalom is. Ez szuper! Csak a gyermekem 3 nap után megunta ezeket. Levert a víz. Most mi lesz? Mit fog enni? Hogyan fogom kiszámolni az adagokat? 

Megint sültkrumpli.

Oké. Ha biztosak lehetünk benne, hogy friss krumpliból készült, akkor ez megmenthet minket. De itt megállt a tudomány. Ugyanis az én kicsi fiam nem eszik húst. Nem eszik magában zöldséget. És ezt folytathatnám órákig. Úgyhogy a táplálkozását mondhatjuk akár egyhangúnak is, de ha tudok valahol főzni, akkor ez változhat.
Persze, megoldottuk valahogy ezt a helyzetet. A varázslat a sültkrumpli, a banános túró, meg a kifli volt. Ezt ette a maradék 3 napon. A legnagyobb részben banános túrót. Nem vitás, hogy ezen fog felnőni, itthon is állandóan ezt eszi. A cukorértéke ingadozott, de nem az ételtől. Még mindig szenvedünk a kanüllel, de hamarosan erre is találunk megoldást. Mint mindenre. 

Összegzés

Remélem, Dáviddal sikerül megszerettetnünk az utazást és a túrázást. Minden évben elmegyünk majd együtt valahova. Akkor is amikor már felnőtt lesz, mi meg alig bírjuk vonszolni magunkat. 
A túrázás legyen veletek, kedveseim!

Mielőtt Dávid megszületett, nem volt túl sok saját tapasztalatom a magyar egészségügyről. A háziorvosom is alig ismer meg, mikor néha megjelenek nála.

A család persze meséli a sztrorikat. Mindenkinek van valami (főleg negatív) tapasztalata. Sosem értettem miért kell(!) az orvosnak pénzt adni. Általában nem magánklinikára, magánorvoshoz megy az ember. Ma már általános, hogy egy-egy műtét előtt kérdezgetik a betegek egymástól, mennyi az orvos tarifája. Vagyis:

a hálapénz

Annak indult ez valamikor, de ma már köze nincs az utólagos hálához. Leginkább előre adják. Hogy foglalkozzon velünk az orvos. Ez abszurdum. Nem tudok azonosulni vele. Legszívesebben az egész szokást dobnám a kukába és nyomnám a delete billentyűt

2016. június 3.

Először indultunk el a kórházba Dáviddal. Akkor még nem gondolkodtam ilyen födhözragadt dolgokon. Igazából nem is gondolkoztam. Van egy orvos ismerősünk a gyerekklinikán. Ha csak egy kicsit hasonlítanak rá az ottani dokik, akkor nem lehet baj.

Ugye tudjátok a szabályt? A kisgyerekekkel csak az egyik szülő lehet bent a kórházban, 0-24-ben. Ágyat nem adnak, mert ez nem szálloda. Na, így töltöttünk el mi itt 2 hetet.

A gyerekklinikának van alapítványi fenntartású anyarészlege. Ott napidíjért tudsz szobát kivenni.

Nem volt kérdés, hogy kérjük-e. Pénz nem számít. (de, számít)

Éjszaka a gyerekem mellett voltam, mivel sosem alszik jól. Csak anya a jó neki. Nappal irány az anyarészleg! Aludtam pár órát, amikor az ügyeletes rokon felváltott.

Insomnia

Az első 3 nap nem tudtam aludni. Levegőre is csak 5 nap után mentem először. Azt hiszem, akkor vették le Dávidot az infúzióról. Én meg rákapcsolódtam a kávéautomatára.

Ugyanakkor megtapasztaltam azt, hogy az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika folyosóján nem lehet úgy végigmenni, hogy ne mosolyogjon minden nővér vagy orvos a gyerekemre. Hogy ne vegyék körbe szeretetükkel.

Megtapasztaltam a nővérek áldozatos munkáját és végtelen türelmét. Ha 5 percenként kérsz tőlük 5 dolgot, akkor is szívesen csinálják.

Megtapasztaltam, hogy az orvosok tényleg mindent megtesznek azért, hogy segítsenek nektek. Hogy elmagyarázzák, mi miért történik. Mindig figyelembe veszik a gyerek lelkiállapotát és szem előtt tartják az érdekeit.

Annyi pozitív dologért lehetünk hálásak nekik.

Kizárólag csak az étkezésemért kellett fizetnünk, az anyaszobáért nem. Nagyon finom volt minden.

A gyerekklinikán senki nem fogad el pénzt. Ezt a gyerekorvos ismerősünk mondta nekünk. 

Hogy fejezhetnénk így ki a hálánkat?

A párom belelkesedett. Röviden egyeztetett a kórház fenntartójával, aki elmondta, hogy a kerítésük még nincs teljesen lefestve. Festékük van, és szívesen veszik a társadalmi munkát.

Ez elég információ volt nekünk. A cégnél, ahol dolgozunk, körbeküldtünk egy levelet. Így történt,  hogy június 3-án, a diabos évfordulónkon, 10 kollégámmal együtt szorgalmasan festettük a kórház kerítését. Fantasztikus élmény volt.  Egy szomorú évforduló örömteli megünneplése!

Ez a mi hálánk. Köszönöm nektek.

Vegyesek voltak az érzéseim a fiam születésnapjával kapcsolatban. A párom korán felkelt, aztán sietve elment otthonról. Majd felhívott. Azt mondta, rengeteg ideje van az üzleti megbeszélése előtt, de semmi kedve nem volt otthon maradni. Nagyon szomorú és nem akar engem is azzá tenni. Legszívesebben csak sírna. Minden emléke feltört Dávid betegségével kapcsolatban. És ezt nem bírja. Kicsit féltem én is, hogy hasonlót fogok érezni, de ez egy tökéletes nap volt. Szerettem minden percét.

A fiam imádta a szülinapi tortáját. Én meg azt imádtam, ahogy ő imádja. A gyertyát olyan nagy örömmel fújta el... Ujjongott, mikor meglátta a tüzijátékot.

Hihetetlen! Újra gyerek voltam én is, teljesen más szemmel láttam mindent. A Dávid szemével! A tortát, a gyertyákat, a tüzijátékot... Elvesztünk valamit, mikor felnőttek leszünk. Már nem ugyanúgy éljük át az ünnepeket.

Az előző évhez képest most előrelépés történt. Idén a fiam végre evett 2 falatot a tortájából. Tavaly meg sem kóstolta. Dávid nem édesszájú. Semennyire. Persze, én bepróbálkoztam. Olyan tortát vettem, amiből ő is ehet.

Vasárnap családi szülinap lesz. A nagyszülőkkel és a keresztszülőkkel. Mindenkivel, aki fontos J  Én mégis a mi kis csendes születésnapunkat imádom. A meghittséget, Dávid örömét. Hogy már tudta, hogy ez az ő napja, és kettő éves.

Visszatérve, azt hittem, fájni fognak az emlékek. Tavaly ilyenkor kezdődött el minden. Az utolsó nyugodt napjainkat éltük akkoriban, mint egy teljesen átlagos család.

De a mostani szülinap elmúlt és a régi fájdalom csak nem jött.

Persze, nem mindig ennyire egyszerű minden. És néha most is vannak nehéz pillanataim. Akkor a pokolba kívánom az egészet!

De most boldog voltam és kiegyensúlyozott! Csak arra koncentráltam, hogy Dávid szülinapja tökéletes legyen. Azt hiszem, sikerült.