Minden évben elugrunk a barátainkkal egy hosszú hétvégére a Magas Tátrába. Hogy összejöjjön a csapat, hogy kiengedjük a gőzt, és hogy elfelejtsük végre a problémáinkat. Legalábbis nekem ezt jelenti ez a pár nap. 
Ahogy visszagondolok, úgy 6 éve kezdődött el ez a túrasorozat. A legelső kaland mindent meghatározott. Imádtam benne lenni. Hosszan sétálni és közben gondolkodni világmegváltó dolgaimról. A magas csúcsok közt eltörpülni látszanak problémáim. Hamar rájövök arra, hogy minden probléma olyan jelentéktelen, és igazából nem is számít. Mire lennék képes egy magasabb hegyen? 

Ha jól emlékszem, Dávid 11 hónapos volt az első túráján. Akkor még izgultam, pedig nem is tudtunk róla, hogy diabos. Izgultam, hogy hol pelenkázom, hogyan szoptatom, mi lesz ha le akar jönni a hátamról … Aztán akció közben mindig minden megoldódott. És nem is olyan sok idő múlva már a diabétesz is velünk tartott a kirándulásra, de ez sem vehette el a kedvünket. 
A felkészülés és bepakolás állandó macera. Hogy ne felejtsünk ki semmit, és mindenből pakoljunk  eleget.  

A mi rövidített listánk:

• vércukormérő
• pumpa
• szenzor
• tesztcsík
• inzulin

Gyönyörű időnk volt.

A hegygerincen Dávid is túrázott. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokat tud majd a saját lábán menni, mert általában a karomban jobban érzi magát. Azonban most megtörtént a csoda. És remélem, ez a csoda állandósul majd.
A csapat évről évre bővül. Az idén azt hiszem, 14-en indultunk útnak. Ketten már nagyon jól ismerik a terepet, így mindig ők tervezik az útvonalat. Minden esetben két út van előttünk: egy rövidebb és egy hosszabb. Mi mindig a rövidebbet választjuk! Egy 12 kg-os gyerekkel a hátadon te is így tennél! Idén már a térd és boka izületeim is megérezték a kirándulást, de ez nem szegheti a kedvem! Továbbra is lelkes rajongó vagyok. 

Pár napot eltöltöttünk Aggtelken is. Kipihentünk a túra fáradalmait. Aggtelek az egyik kedvenc. Jósvafő a másik. A párom apukája onnan származik, így összekötöttük a kirándulást egy rokonlátogatással. Olyan keveset látjuk őket, és nem túl nagy a család. 

Dávid persze most is feladta a leckét nekünk. A Müllerben kapható az 1-3 éves gyerekeknek való egytálétel, amiket ő is ehet. És ezeken fel van tüntetve a szénhidtráttartalom is. Ez szuper! Csak a gyermekem 3 nap után megunta ezeket. Levert a víz. Most mi lesz? Mit fog enni? Hogyan fogom kiszámolni az adagokat? 

Megint sültkrumpli.

Oké. Ha biztosak lehetünk benne, hogy friss krumpliból készült, akkor ez megmenthet minket. De itt megállt a tudomány. Ugyanis az én kicsi fiam nem eszik húst. Nem eszik magában zöldséget. És ezt folytathatnám órákig. Úgyhogy a táplálkozását mondhatjuk akár egyhangúnak is, de ha tudok valahol főzni, akkor ez változhat.
Persze, megoldottuk valahogy ezt a helyzetet. A varázslat a sültkrumpli, a banános túró, meg a kifli volt. Ezt ette a maradék 3 napon. A legnagyobb részben banános túrót. Nem vitás, hogy ezen fog felnőni, itthon is állandóan ezt eszi. A cukorértéke ingadozott, de nem az ételtől. Még mindig szenvedünk a kanüllel, de hamarosan erre is találunk megoldást. Mint mindenre. 

Összegzés

Remélem, Dáviddal sikerül megszerettetnünk az utazást és a túrázást. Minden évben elmegyünk majd együtt valahova. Akkor is amikor már felnőtt lesz, mi meg alig bírjuk vonszolni magunkat. 
A túrázás legyen veletek, kedveseim!