Hazudhatnám, hogy unalmas az élet egy kétévessel. Nem teszem.

Az elmúlt időben Dávid azt hiszi ő a pókember. Nem figyelek oda egy percre és máris az ablakban ül. Még jó, hogy nincs csillárunk és nem azon gyakorol. A sok edzés meghozta gyümölcsét, a múlt héten először mászott fel egyedül a csúszdára, ami óriási öröm volt neki.

A vércukor értékeink alakulása nem volt ilyen örömteli.

Az inzulinos kezelés azt jelenti, hogy x mennyiségű szénhidráthoz, y mennyiségű inzulint adunk be. Elsőre könnyűnek tűnhet, csakhogy annyi minden befolyásolhatja az értékeket… A hold állása, a nap állása, a bolygók állása, a szél iránya, a frontok, a gyerek lelki állapota, egészségügyi állapota. Szinte minden. Mindig résen kell lenni. Sajnos ez nem egy egzakt tudomány.

Így történt, hogy tegnap este vacsora után csak kúszott és kúszott felfelé, egészen 16-ig, ahol sikeresen megpihent. Hogy mit kell és lehet ez esetben csinálni? A protokoll szerint korrekció, 15-20 perc múlva mérés, ha még mindig nem történik semmi, akkor még egyszer ugyanezt. Nagyobb gyerekek esetében sokat segít, ha ilyenkor sok vizet isznak.

Ha még mindig nem történik semmi, akkor ellenőrizheted a szereléket (ugye inzulinpumpánk van) van-e benne buborék, és ha még mindig nem történik semmi, kanült cserélünk és újra korrigálunk. Ha ez sem jön be, akkor inzulincsere. Kb 1,5 óra telt el azzal, hogy próbáltam lefelé tornázni a gyerkőc cukorszintjét. A tegnap este szerencsére nem mondható átlagosnak, de ez a kilengés havonta 1-2-alkalommal biztosan előfordul. Kivétel ha Dávid beteg, mert akkor a teljes betegség ideje alatt küzdelem van. Kb. 3-4 nap alatt kiismerhető az ingadozás, és hogy mennyivel kell növelni az inzulin mennyiségét ahhoz, hogy megmaradjunk a tűréshatáron belül. A mi dokink azt mondta, hogy 4 és 10 között tartsuk Dávid cukorját. Ez nem mindig sikerül, de sosem rajtunk múlik.

De tegnap történ valami szuper fantasztikus dolog is az esti tortúrán kívül. Elmentem a barátnőmmel moziba, úgy, hogy Dávidra közben anyósom vigyázott. Adott neki enni, kiszámolta mennyi inzulin kell hozzá és be is adta. Első hallásra lehet ez is semmiségnek tűnhet, de nem az. Dávid egy éves kora előtt nem tudtam menni sehová, mert alig evett, csak szopizott.

1 éves kora után pedig a diab miatt nem volt lehetőségem sehová menni, sem egyedül sem a párommal. Egyrészt nagyon anyás, másrészt, nem könnyű minden trükköt, módszert megtanulniuk a nagyiknak. Nem beszélve arról, hogy pontosan tudják, hogy olyankor az unoka élete az ő kezükben van. Egyébként nagyon büszke vagyok anyósomra. Eddig ha vele volt Dávid, mindig ott kellett lennie a férjemnek is, aki kiszámolta és beadta az inzulint. De most egyedül volt, és így talán az álmom is megvalósul.

A páromtól egyetlen egy dolgot kértem a 10. házassági évfordulónkra. (július 7. ) Egy napot kettesben, amikor együtt vagyunk, és csak egymásra figyelünk, mert ez nagyon hiányzik.

Dávid 2015. május 30-án született, egy tankönyvbe illő terhességet követően. Én már évekkel előtte tudatosan készültem a terhességre, egészségesen táplálkoztam, rengeteget mozogtam, sportoltam. 

Aztán megszületett a fiam. Az első év szupergyorsan elrepült. Mint minden jóravaló anya, megtanultam alvás nélkül élni, Dávid pedig azokat a dolgokat, amit minden jóravaló kisgyereknek kell ahhoz, hogy önállóan elinduljon.  Persze, a mozgásfejlődésről nem olvasott semmit, így minden létező dolgot felcserélt. Először állt, aztán ült, mászni meg csak akkor kezdett el, amikor elővettük a laser pointert. :) 

Sokat terveztük az első szülinapját a családdal, olyan sokat, hogy a nagyik hatására a végén a zsúrból egy 30 fős parti kerekedett.

A jeles nap vasárnapra esett. Szombaton elkezdett folyni Dávid orra. Remek, most még ez is. Egész áprilisban beteg volt, örültem, hogy egy hónapot sikerült egészségesen eltölteni. De miért éppen most betegszik meg? Mindegy, lesz valahogy. 

Rengeteg ember jött, mind nagyon közeli barátok, de Dávid nem volt formában. Nagyon sajnáltam és iszonyatosan megbántam, hogy hagytam magam erre a bulira rábeszélni (az első alkalom volt, több ilyen nem lesz).

A nap végére jól elfáradt mindenki, Dávid pedig egyre jobban elmerült a náthában. 

Akkoriban már 4 órában dolgoztam. A munkahelyem a lakástól 10 percre volt, a picúr pedig otthon várt mindig a nagyival. Úgy láttam hétfőn, hogy ez csak egy nátha nem megyünk orvoshoz. Nem lesz gond.

Kedden felhívott anyósom, hogy menjek haza, mégis valami gond van, a gyerek csak dől jobbra-balra. Elmentünk a tündéri dokinéninkhez, aki elküldött minket röntgenre, mert Dávid furán lélegzett. Ki akarta zárni a tüdőgyulladást. Minden lelet negatív lett, így hát először kaptunk antibiotikumot és hörgőtágítót, mivel hörghurutot diagnosztizáltak.

Biztos sokan jógáztok. Nektek ismerős lehet a teljes hasi légzés. Dávid ekkor már erőteljesen ehhez  hasonló módon vette a levegőt.

Szerda. Dávid nem akar felkelni. Éjszaka rengeteget ivott. Napközben alig egy órát volt ébren. Kihívtam a doktor néninket, aki pár óra múlva meg is érkezett. Irány a kórház! Még mindig nem tudtunk semmi pontosat. 

Szerda délután 16 óra. Felvettek minket a pulmonológiára, még mindig valamilyen hörgőgyulladásra gyanakodva. Azt hittem, másnap megyünk haza, és minden rendben lesz. Hát nem így történt. 

Dávid nagyon nyugtalan volt. Éjszaka nem aludt. 10 percenként felsírt. Hajnali fél 3-kor behívta a nővér a dokinénit, hogy még mindig ugyanúgy lélegzik, és nagyon nyugtalan. Vérvétel! 

Alig találtak a gyereken használható vénát. Borzasztó volt látni, ahogy szurkálják a gyerekemet. Aztán a döbbenet: 28-as a gyerek vércukorértéke. A doktornő rám nézett és azt mondta:

Meg is van a diagnószis, cukorbetegség. 

Én csak álltam ott, és kérdeztem, hogy micsoda? Próbáltam felidézni mindent, amit a cukorbetegségről tanultam, de semmi épkézláb dolog nem jutott eszembe. Dehát még sosem evett cukrot!

Nem vagyok abban biztos, hogy meg tudnám fogalmazni az érzést, amit akkor éreztem. Nem is próbálkozom meg vele. Lehetetlen.

Dávidnak ekkor már súlyos ketoacidózisa volt. Indultunk a diabéteszosztályra. Hívtam a férjemet, anyukámékat, az anyósomékat. Mindenki összeomlott. Dávid napokig infúzióra volt kötve, aztán egyre jobban lett. Végül visszakaptuk a mi okos, huncut fiunkat, aki mint egy hős viselte a kórházban töltött 2 hetet. Aztán mi is egyre erősebbé váltunk lelkileg.  

Az 1-es típusú diabéteszre jelenleg nincs gyógymód, de bizonyos feltételek mellett egészséges emberként élheted életet.  

Nem volt könnyű megemészteni, de túllendültünk rajta. Megkaptuk az inzulinpumpát,, megtanultuk használni, megtanultuk megszúrni a gyereket, megtanultunk másképp főzni és beillesztettük az életünkbe a diabéteszt. Számolok reggeltől-estig, de ez már a napi rutin része lett.