Még mielőtt terhes lettem, már akkor tudtam, hogy én szoptatni fogok! Soha nem volt bennem ezzel kapcsolatban kétség. De ha nem az érzéseimre hagyatkozom, hanem másokra hallgatok, akkor ez is máshogy történt volna.

Akkor és most

Nem csak a régi vezetékes telefonok és a mai okos eszközök között van óriási kontraszt, hanem az orvostudomány, az ajánlások és gyereknevelés terén is.

Szóval, mint okos, tudatos anya, elolvastam jópár könyvet, böngésztem a netet, és arra jutottam, hogy Dávidot válaszkészen (kötődő nevelés) nevelem. Igény szerint szoptatom az ajánlásoknak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy 6 hónapig csak szopizik, nem iszik sem vizet, sem teát, aztán lassan, az igényének megfelelően hozzátáplálok.

Meg is beszéltem a párommal, aki maximális támogatott mindenben. A nagyszülőknek nem részleteztem a dolgot, úgy gondoltam, majd ha eljön az ideje, elég lesz akkor konfrontálódni.

 Aztán megszületett az én gyönyörű kisfiam. És jaj, máris jöttek sorban a jobbnál jobb tanácsok:

• • A cici az evésre való (pici korban :) ).
• • Ne nyammogjon rajta, vedd le 10 perc után!
• • 3 órát kellene aludnia, miért nem alszik?
• • 3 óránként kellene ennie, miért teszed megint cicire?
• • Nagyon meleg van, adj annak a szegény gyereknek vizet, biztos szomjas!
• • Az anyatej édes és az ennivaló, nem innivaló.
• • Biztosan azért kel fel éjszaka, mert éhes. WTF???

Nem vagyok könnyen befolyásolható, így leperegtek rólam az ilyen és ehhez hasonló mondatok. Úgy csináltam, ahogyan jónak láttam. És csak szoptattam, szoptattam, mint a gép. Éjjel is, nappal is.

Amikor Dávid 1 éves lett, akkor kerültünk először be a kórházba. Egészen addig csak a tízórait váltottuk ki ennivalóval. Ebédre megevett 2 kanál ételt, aztán délután is, de minden étkezés után hűségesen szopizott. Akkoriban már 4 órában dolgoztam. Azt hiszem, a szoptatás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy azokat az időket átvészeljük.

Talán akkor éreztem először, hogy a diabétesz átirhat minden eszmét, amit addig képviseltem.

A kezelőorvosunk nagyon jó fej volt. Nem aggódta túl, hogy fogalmunk sem volt, mennyi szénhidrát pluszt visz be Dávid az anyatejjel. A kórházban viszont mindig mérni kellett, mennyit szopizik a gyerekem, de ezt az első pár próbálkozás után feladtuk. Lehetetlen volt megmérni. Akkor alakult ki bennem egy belső mérleg, ami állandóan jelezte, mennyi inzulint adjak Dávidnak, szoptatás után.

Nem biztos, hogy ezt a dolgot reálisan meg tudnám magyarázni. Figyelembe kell vennem ilyenkor, mennyi idő telt el a legutolsó szoptatás óta. Azt, hogy mennyi a tejem, és hogy melyik napszakban vagyunk. Na meg azt is, hogy Dávid inzulinérzékenysége éppen mekkora.

Mindegy, egy a lényeg, hogy működik!

Amikor a Bátor Táborban voltunk, az orvosok mindenről kikérdeztek. Végül azt mondták, hogy ők úgy hitték, Dávid biztosan tápszeres, mert különben hogyan tudnám, mennyi inzulint kell adnom a gyereknek?

Megérzés, tapasztalat.

Most lesz 2 éves a gyerekem. A diabétesz mellett nagy könnyebbség a szoptatás. Miért?

• Nem kell felkelni hajnalban reggelizni, mert álmában szopizik, szinte fel sem ébred.
• Alvás közben ha lemegy a cukra, nem kell felébresztenem, hogy egyen, hanem félálomban megszoptatom.
• Pótvacsi helyett is szopizik, így az esti rutinunk nem változott az állapota ellenére sem.

De most már szeretném visszakapni a testemet. Eljött az ideje, hogy elengedjem a szoptatást. Már nem esik jól, tehernek és nyűgnek érzem.

Márpedig ezt addig jó csinálni, amíg mindkét félnek örömet okoz.

Nem várok tőled tanácsot, de szívesen veszem, ha leírod, neked hogyan sikerült leválasztani a gyereked! Sokat segítene nekem.

Köszönöm!

Betti