Levert a víz, mikor szóltak a bölcsiből, hogy szeptember 4-én kezdhetünk.

Úristen, máris? Tudom, bele fogok halni egy kicsit, ugyanakkor már izgatottan várom.

Idén januárban eldöntöttük a párommal, hogy Dávidot bölcsibe adjuk. Meg is találtuk a tökéleteset. Bilimbó Háza Óbuda. :)

Az okok: keveset van gyerekek között. Nem ismeri a közösségi szabályokat. És különben sem értek azzal egyet, hogy mindent egyszerre kell, hogy megtanuljon óvodában. Anya nélkül lenni egész nap, megtalálni a helyét a közösségben,  és elsajátítatni a szociális viselkedés alapjait. Túl sok ez egyszerre.

Én vidéken nőttem fel. Ott azt gondoltuk a bölcsisekről, hogy nem foglalkozik velük az anyjuk. Szegény gyereket a bölcsi neveli. Sajnáltuk, és úgy tekintettünk rájuk, mintha valami bajuk lenne. Huh, de csúnya dolog ez így utólag. Sajnos, még ma is sokan így gondolkoznak.

Valójában mi áll ennek a hátterében?

Vegyünk egy átlagos családot. Szükségük van a pénzre. Az édesanya szíve megszakad, hogy korán el kell szakadni a gyermekétől. Mégis rákényszerül, hogy bölcsibe adja a gyermekét, hogy el tudjon menni dolgozni.

Miért is?

Azért mert az édesapa fizetése nem elég a megélhetésükhöz. Vagy, mert az egzisztenciájukat nem tudják máshogyan fenntartani. Látsz különbséget a kettő között? Ha igen, akkor gondold át újra, mert szerintem nincs!

Egy másik példa: sok a gond a két gyerekkel, akik egymás után születettek, kis korkülönbséggel. Az édesanya fáradt és úgy érzi, már nem bírja.

Vagy nézzük egyszerűen az én példámat. Azt gondolom, túl nagy trauma a gyereknek hogy egyből az óvodában kezdjen bölcsi kihagyása nélkül. Mert nincs eleget gyerekek között, vagy mert otthon kevés inger éri.

Igen, ma már szólhatna másról is a gyerekvállalás, mint arról, hogy beleőszülünk, belerokkanunk, feláldozzuk magunkat. Vagyis, csak elméletben, mert nagyon sok nőnek még mindig ezt jelenti.

Ja, hogy nagymamáinknak mindez meg sem kottyant?

Tudom, ők kézzel mostak, kézzel mosogattak, robotporszívójuk sem volt. A földeken dolgoztak, meg nem is tudom, mit csináltak még. Szuperanyuk voltak egy másik világban.

Milyen állapotban vannak ma ezek a vidéki nagymamák? Mióta küzdenek valamilyen betegséggel? Az általam ismert nagymamák egyike sem tett semmit, hogy megőrizze egészségét. Hogy tovább bírják, elkezdhettek volna mondjuk jógázni.

És mi? Ezt akarjuk? Bele akarunk rokkanni? Meg akarunk felelni a begyepesedett társadalmi  elvárásoknak? Nem, ezt nem akarhatjuk!

Ha mégis, akkor én egy egoista anyuka vagyok?

Mert fontosnak tartom, hogy jól nézzek ki? Mert nem akarom magam a végletekig túlhajtani, mert akkor hisztis leszek? Mert igyekszem a pihenésre is időt fordítani? Mert van takarítónőm, robotporszívóm és mosogatógépem? Ja, és mert kézzel sem mosok semmit? :)

Röviden, ne rokkanj bele semmibe, hogy aztán a gyermeked egy fusztrált, ideges, és mindig fáradt anyukát lásson. Persze, ilyenek lehetünk a munka mellett is, ha nagyon rágörcsölünk. A lényeg az, hogy szakíts magadra is időt. Ha egy héten csak 10 perced van, akkor azt töltsd hasznosan. Ne azt sajnáld amid nincs, hanem arra koncentrálj amid van. A gyermekedre, a mosolyára és az életed pozitív dolgaira.

Soha ne legyen lelkiismeretfurdalásod azért, mert bölcsibe adod/adtad a gyermekedet. Nagyon jól tetted! Ezt kellett tenned! Attól te még szuperanyu vagy!